Határtalanul Horvátországban
A Taksony Vezér Német Nemzetiségi Iskola 71 tanulója és 8 pedagógusa 2026. április 22. és április 24. között a „Határtalanul!” pályázati program keretében Horvátországba látogatott. A program elsődleges célja a történelmi Magyarország adriai és Dráva menti emlékeinek felkeresése, valamint a nemzeti identitás erősítése volt.
Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy diákjaink nyitott szívvel és kíváncsisággal forduljanak a határon túli magyarság kulturális és történelmi öröksége, valamint mindennapjai felé. Az utazásra való hangolódást olyan előkészítő órákkal kezdtük, amelyeken a tanulók térképen keresték meg a célállomásokat, és alaposan körbejárták azok földrajzi adottságait, gazdaságát és múltját.
22-én reggel 7 órakor, nagy izgalommal indultunk útnak két autóbusszal. Utazásunk első állomása a Fiume felett magasodó Tersatto vára volt, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílt a városra és a tengerre. Idegenvezetőnk izgalmas történeteken keresztül mutatta be a vár múltját. Meglátogattuk a tersattói Mária-búcsújáró templomot is, amelynek kápolnája magyar hadihajók emlékét őrzi.
Ezután Fiumével, az egykori adriai kikötővárosunkkal ismerkedtünk, amely 1918-ig tartozott Magyarországhoz, s ahol Trianon előtt jelentős, több ezer fős magyar kolónia élt. Sétánkat a kikötőben kezdtük, amely a „vasminiszter”, Baross Gábor hivatali ideje alatt épült ki. Itt megkerestük a híres, magyar feliratú kikötői bójákat és a Baross-emléktáblát, miközben megcsodáltuk a parton sorakozó hatalmas yachtokat is. Érdekes színfolt volt, hogy a nyüzsgő forgalom ellenére a mólók melletti tiszta vízben rengeteg hal úszkált.
Belvárosi sétánk során felfedeztük Fiume történelmi központját: a Korzón található Óratornyot, a római korból ránk maradt „Öreg kaput”. Megtekintettük a még a magyar korszakban emelt piacot és a színházat, a Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság épületét, az Adria-palotát. Megnéztük Jókai Mór emléktábláját, majd a Kormányzói Palotát, amely ma a Tengerészeti és Történelmi Múzeumnak ad otthont. Programunkat a város védőszentjéről elnevezett Szent Vitus-székesegyháznál folytattuk – ahol egykor Feszty Árpád menyegzőjét is tartották. Megtudtuk, hogy az euró bevezetése előtti 100 kunás horvát bankjegyet is ez az épület díszítette.
A szállás elfoglalását és a bőséges vacsorát követő tengerparti sétán a bátrabbak még a vízbe is bemerészkedtek. A naplemente látványa tökéletes zárása volt a napnak, ami különösen az első tengerparti utazásukon részt vevő diákokat nyűgözte le.
Másnap reggel a Fiumétól mindössze 13 kilométerre fekvő Abbáziába indultunk. A várost lenyűgöző, fényűző szecessziós paloták és villaépületek jellemzik, melyek szinte mindegyikéhez gazdag magyar családok története fűződik. Abbázia a kiegyezés után a Monarchia legsikkesebb tengerparti üdülőhelyévé vált. Jódos, tiszta levegőjének gyógyító erejét már bő egy évszázada felfedezték: a szív-, reuma- és asztmás betegek számára sorra nyíltak a szanatóriumok, amelyek ráadásul kiváló magyar orvosaikról is híresek voltak. Így nem csoda, hogy a szanatóriumok kényelmét keresve a magyar irodalom színe-virága is megfordult itt Móricztól Mikszáthig. Sétánk során idegenvezetőnk részletesen mesélt a helyi magyar vonatkozásokról és emlékekről. Felkerestük többek között a Hotel Palace Bellevue-t is, amely Markusovszky Lajos, az 1848–49-es szabadságharc tábori főorvosának utolsó lakhelye volt – emlékét ma is tábla őrzi a szálloda falán. A programot szabadidő zárta, amely során a diákok a csodálatos kilátást élvezve rengeteg fényképet készítettek a tengerről.
Délután búcsút vettünk a tengerparttól, majd egy hosszabb utazást követően elfoglaltuk a második szállásunkat a drávaszögi Csúzán, a mai Horvátország északkeleti részén, a horvát-magyar határ közelében. A szálláshelyül szolgáló panzió kiváló lehetőséget biztosított a diákok számára az esti közös játékhoz.
A harmadik nap délelőttjén látogatást tettünk a Vörösmarti Általános Iskolában, amely mindannyiunk számára igazi közösségi élményt nyújtott. A látogatás egyik legszebb pillanata volt, amikor a két iskola diákjai és tanárai közösen énekeltek el egy jól ismert magyar népdalt. A sportpályán kialakult spontán focimeccs is valódi közösségi élményt hozott a diákok számára. Miközben a tanulók együtt játszottak, a pedagógusoknak is lehetőségük nyílt egy rövid beszélgetésre, amely során megosztották tapasztalataikat az iskolai életről és a kisebbségi nyelvű oktatás kihívásairól.
Eszéki látogatásunkat a történelmi várnegyed, az óváros falai között kezdtük, ahol először a felújítás alatt álló barokk főteret kerestük fel. Ezt a teret a monumentális Szentháromság-szobor díszíti, amely körül sorra fedezhetők fel a régi Eszék patinás épületei, mint az egykori városháza és a katonai őrség jellegzetes székháza. Innen a hangulatos Dráva-parton folytattuk utunkat, miközben izgalmas történeteket hallhattunk a város múltjáról, a folyón átívelő, stratégiai fontosságú hídról. A programot egy belvárosi séta zárta. A modern, nyüzsgő központi főtérre érkezve a Szent Péter és Pál-nagytemplom lenyűgöző, neogótikus épülete volt a kirándulás utolsó állomása.
Ez a fantasztikus három nap igazán összekovácsolta az évfolyam diákjait. Mindannyian sok új információval, rengeteg élménnyel és a valódi összetartozás érzésével tértünk haza. A lezáró foglalkozások, a közös élmények felidézése és a projekt értékelése méltó és emlékezetes lezárása volt a „Határtalanul!” programnak.
Grőber Anikó

















