Nyelvi és kézműves napközis tábor 

Iskolánk az idén nyáron ismét megszervezte a nyelvismeret-bővítést szolgáló napközis táborát, amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati támogatásának köszönhetően valósulhatott meg. A július 14. és 18. között megtartott programon alsó tagozatos diákjaink vehettek részt. A gyerekek egy hetet töltöttek a „kisiskolában”, ahol minden nap 3 x 45 perces német nyelvi foglalkozás várta őket csoportbontásban. Pedagógusaink a meglévő nyelvi alapokra építve, azokat kibővítve, változatos munkaformákban és élményközpontú, játékos feladatokkal fejlesztették a gyerekek tudását, különös hangsúlyt fektetve a célnyelvi kommunikációra. 

A nyelvi órákat színesítették a különféle kézműves foglalkozások is, ahol a gyerekek több technikával és anyaggal ismerkedhettek meg. Készítettek memóriajátékot, dominót, társasjátékokat, valamint más tanulást segítő eszközöket, amelyeket a későbbiekben is használhatnak. A hét végén igényes kézműves tárgyakat vihettek haza, miután a szülők számára tartott kiállításon és záróműsoron bemutatták munkáikat.  

A tábor ideje alatt egynapos budapesti kirándulásra is sor került, ahol a gyerekek egy játszóházban tölthettek el tartalmas, vidám órákat.  

Táborunk célja azt volt, hogy a gyerekek tudását interaktívan, élmény központúan bővítsük a német nyelv és hagyományok területén.   

Diákjaink nagyon élvezték ezt az egy hetet. Élményekkel és friss tudással gazdagabban zártuk a tábor.  

A német nyelvi és kézműves napközis tábort Gálfi Anikó és Dinnyérné Medve Henrietta szervezték és tartották meg.